Figura Bozsik Játszóterén
Bozsik Yvette Erdélyben
Bozsik Yvette évek óta jár társulatával Gyergyószentmiklósra, Erdélybe fellépni a Figura Stúdió Színház által szervezett színházi fesztiválokra, a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumára és a dance.movement.theatre Fesztiválra, mint díszvendég. Most Béres László igazgató, rendező felkérte, hogy készítsen előadást a Figura Társulatával. Olvass tovább…
Bozsik Yvette rendez Gyergyószentmiklóson
„Azt is mondhatnám, hogy hazajövök, ha arról van szó, hogy Gyergyószentmiklósra kell jönni” – jelentette ki a napokban Bozsik Yvette mozgásművész, a budapesti Bozsik Yvette Társulat vezetője arra apropózva, hogy az utóbbi években a Figura Stúdió Színháznak nem volt olyan rendezvénye, amelyen a népszerű mozgásszínházi társulat ne jelent volna meg legalább egy fellépés erejéig. Béres László színházigazgató szerint az évek óta tartó jó kapcsolat következménye, hogy Bozsik Yvette elvállalta az évad utolsó bemutatójának rendezését. Olvass tovább…
Egy romantikus vígjáték után
Bármit meg lehet kérdezni egy rendezôtôl, azt is, hogy mi vitte egy 1836-ban írt darab elôadásának megrendezésére 2009 tavaszán? (Karl Georg Büchner 1813-1837: Leonce és Léna). A válasszal Béres László nem késne, s elmondaná, hogy egy velejéig romlott, elsôsorban erkölcsi válságban sínylôdô világban szükség van tisztaságszigetekre, ahova még ha csak órákig is levegôt venni ki lehet kecmeregni a fertôbôl. Olvass tovább…
Hej, a falon egy légy ül
Aki Georg Büchner: Leonce és Léna darabját megnézi a Figura Stúdió Színház előadásában, aligha szabadulhat e butácska daltól, melynek szövege a címben teljes egészében jelen van, ismételni pedig míg a világ lehet. Hej, a falon egy légy ül, egy légy ül, egy légy ül – motoszkál a fülekben, megadva a Büchner-darab jellemzőjét: butuska szerelmi történet vígjátéknak álcázva, elgondolkodtató mondanivalót hordozva létről, unalomról, célról, szerepekről. Olvass tovább…
Legutóbbi hozzászólások