Július 6-án, csütörtök este 7 órától a Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál keretében kerül műsorra a Figura stúdiótermében Máthé Annamária Egyetlen című egyéni előadása. A produkcióra a belépés ingyenes!

Egyetlen: az a szó, amiben elfér egy élet. Minden, ami volt és lesz, ott van egyetlen pillanatban, egyetlen jó-rossz döntésben, egyetlen szerelemben, egyetlen lélegzetben, egyetlen... Kár lenne nem észrevenni, hogy minden ember kivételes. Kár lenne nem észrevenni: egyetlenek vagyunk.

Ebből a felismerésből indult a próbafolyamat, azzal a szándékkal, hogy ami létrejön, az személyes és önazonos lehessen.  Az előadás a nőiség különböző szerepköreit vizsgálja néha kritikusan, néha csak elmesélve, megidézve vagy éppenséggel megélve. 

Színházi merénylet egy testre – az alkotók azért is választották ezt az alcímet az előadásnak, mert a téma adott esetben maga a színész, aki saját életéből és tapasztalataiból is idéz pillanatokat, múltat, vágyálmokat, vagy akár csak hallott dolgokat. Mindezt azért, hogy végül eljuthasson a saját igazi hangjáig, a belső csendig és addig a mozdulatig, amiről eddig nem tudott. Az előadás több kicsi szösszenet, amely egyetlen Nő testéből, lelkéből fakad.

Információk és helyfoglalás a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.

2017. július 4.