Scapin furfangjai

A Scapin furfangjait komolyan kell vennünk. Csak így derülünk rajta igazán. Meghökkentõ a darab vadsága. Hagyományosan gyakran egyszerû, könnyû kis komédiaként tartották számon. Ezúttal azonban nem ez a felfogás érvényesül.

Moliére: Scapin furfangjai

vígjáték

Scapin

Szabó Tibor

Argante

Veress László m.v.

Geronte

Salat Lehel m.v.

Octave, Argante fia

Barabás Árpád

Jácint, Geronte leánya

Blénessy Enikõ

Zerbinette, Argante leánya

Polgár Emília

Leander, Geronte fia

Bajkó László

Szilveszter

Kozma Dávid

Haláruslány

Tamás Boglár

Dramaturg: Sebestyén Rita m.v.

Mozgás: Liviu Matei m.v.

Díszlet, jelmez: Cristian Gatinã m.v.

Rendezõ: Béres László

Bemutató: 2004. május 14.

Moliere a maga igazságát nem esztétikai eszmefuttatásokban fogalmazta meg, ez eszmék tisztázására a legalkalmasabb helynek a színházat tartotta. A felharsanó nevetés nála a józan ész megannyi diadala. Be tudta bizonyítani, hogy a nevetségesség természetes tartozéka a képmutatásnak, a fösvényeknek, úrhatnám polgároknak és a képzelt betegeknek. Moliere óta valamivel kockázatosabb lett hazugságban élni, mint annak elõtte.

A Scapin furfangjait komolyan kell vennünk. Csak így derülünk rajta igazán. Meghökkentõ a darab vadsága. Hagyományosan gyakran egyszerû, könnyû kis komédiaként tartották számon. Ezúttal azonban nem ez a felfogás érvényesül. Az emberi kapcsolatok, a szenvedélyek hullámzása táplálja a komikumot, anélkül azonban, hogy a komédia „szertelen és légies könnyû” lenne. Végül is Scapin meghal a darab végén. Vagy csak tetteti? Senki nem tudja. Hát csak haljon meg, mi pedig vigadjunk! Nincs még egy olyan komédia, amiben a halál – még ha csak színlelik is – lenne a megoldás. Milyen különös ötlet!

Jean-Louis Benoit