Figura Stúdió Színház

Infinitivusz…

vers-hang-játék (Pilinszky vers és naplórészletek)

Rendezte és játssza: Barabás Árpád

Zene: Bereczky Botond m.v.

Kép- és hangfelvételek: Bíró Zoltán m.v. és Molnár Cs. Attila m.v.

Bemutató: 2005. április 16.

… az utolsó óra. Születésük pillanata után az egyetlen bizonyosság. Mert bizonyosan eljön majd az utolsó óra. Az óra, amikor a bûntudat és a végsõ búcsú között feszülõ vásznon letisztulnak a gondolatok, amikor már nem tudjuk elfogadhatóvá manikûrözni az eseményeket, mert minduntalan kilógnak belõle a félelem hasznavehetetlen szálai.

Az óra, amikor a halál nagy felhõkben reszket a folyók felett és bevérzik szívünket a tehetetlenség makacs foltjai, amikor árnyékunk már csak egy lassú mozdulat az egykori falakon.

Lehet olyképp verset írni, egy-egy vers elmondására úgy készülni, hogy a verselemek éveken át raktározódnak, várva felhasználásukat, méltó elhelyezésük egyetlen pillanatát. Lehet úgy írni, kimondani, hogy csupa csiszolt, próbált, sokszor kézbe vett, sokszor forgatott darab vagy részlet kapcsolódjon egybe, egészüljön ki, s nyerjen önmagán túlmutató jelentést: legyen része a maga felfokozott intenzitásával egy célba vett, sodró, nagy intenzitásnak.

Pilinszky János lírája nyughatatlan, örökké beteljesületlen, belső lényegét a tökéletes befelé figyelés, a hétköznapi világtól független, a létezés kínján-örömén töprengő magatartás jellemzi.

Az előadás önmaga teremtette zárt rend törvényei szerint magába építi a világ durva támadásait miközben felvértezi magát a gyermeki lélek hitével. Barabás Árpád a líra, a zene és a kivetített képek árnyalt ötvözetében mondja el mindazt, ami számára – Pilinszky és Barabás számára –, s mindannyiunk számára lényeges lehet az életben. Az élet és a halál, a születés és az elmúlás örök körforgását, a hit érvényességét.

Az Infinitivusz…, ahogyan Pilinszky filozófiája is, már-már érzéki, s elhiteti, hogy ismeri a mechanikus végtelent, s képes élő lelkiismerete lenni a világnak egy folyamatos és szakadatlan belső önvizsgálódás útján.