Kiss Csaba: Világtalanok

Kiss Csaba

Világtalanok

színmû

-14 éven felülieknek ajánlott

APA     Barabás Árpád

FIÚ     Antal D. Csaba

GYUSZI      Szabó Eduárd

IBOLYA     Bálint Éva

ERIKA      Domokos Erika

MÁRIA      Bartha Boróka

MAMA      Boros Mária

zene   Zénó Apostolache m.v.

díszlet   Damokos Csaba m.v.

rendező   Kövesdy István m.v.

jelmez    Salat Csaga m.v.

BEMUTATÓ: 2008. április 11., péntek 19.00 óra

Következõ elõadások: 2008. április 15., kedd 16.00 óra – Salamon Ernõ bérlet

2008. április 30., szerda 19.00 óra - bérletszünet

Szociális érzékünk, talán a körülöttünk olyan radikálisan változó világ az oka, egyre nehezebben ismer fel, képes megkülönböztetni jót a rossztól.

A. művészetekre is igaznak tűnik ez a megállapítás.

A kortárs drámairodalomban ugyan gyakran bukkanak fel a társadalom szélére sodródott, hátrányos helyzetbe került alakok – legtöbbször azonban felszínes marad az ábrázolásuk, poénkodó, zsargonjukkal visszaélni látszó játékok tanúi leszünk, amikor éppen a szerző és előadó szándéka körül vetődik fel a kérdés: mit is akartak tulajdonképpen? Hogy őszinte vajon ez az érdeklődés? Igazi-e szociális érzékenysége? Vagy csak divatnak engedve foglalkoznak ezekkel a szereplőkkel? Lehetőleg röhögtetően? Az is gyakran merül fel bennem ilyenkor: kin röhögünk? Miért? és hogy CSAK röhögünk?


Kiss- Csaba vérbeli drámaíróvá nőtte ki magát az utóbbi években. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy egyre gyakrabban jelentkezik a kezdeti adaptáciok mellett öntörvényű, eredeti drámákkal is. Szerencsés kézzel nyúl meglehetősen változatos témákhoz, színhazi ember-mivolta jótétemény, ami elsősorban jobbnál, jobb szerepek teremtésében nyilvanul meg.

A Világtalanok mottója – Shakespeare Lear-királyának sorai – szándeknyilatkozatnak is beillenek. Komolyan szemügyre vesz darabjában olyan társadalmi szegmentumokat, amikről korábban talán csak Spirónak sikerült a magyar drámairodalomban érdemlegeset mondani. Ez a már-már sorstragédia igazi feladat elé állítja a színrevivőt. Gondolatilag és formai szempontból egyaránt. A mit és annak hogyanja itt egyformán próbára tevő kihívas. Egy fiatal társulat – amilyen a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – számára fontosnak érzem, hogy ilyen problémákat vegyen szemügyre, hogy igenis társadalmi és műveszi szempontból egyaránt ,,súlyos” dolgokkal szembesülve keresse utját, kifejezőeszközeit, és nem utolsó sorban közönséget. „Vakságunk”, amiről Kiss Csaba drámája beszélni tanít, Erdély hegyei köze zárt közösségeinkben Iegalább olyan igaz és ismerős, mint Magyarország „peremvidékein”. Azon érzékenységek kényes egyensúlyban tartása, ami ilyen társadalmi helyzetű, meg – fogyatékosságuk miatt különleges besorolasú emberi sorsok „tárgyalásakor” mindig fontosak, etikai es műveszi szempontból egyaránt – ez is olyan kihívas, amivel a Figura művészi kollektivájának találkozni kell.

Kövesdy István