dance.movement.theater 2010
Gyergyószentmiklós
2010. október 1-3.
2010. október első felében a Figura Stúdió Színház ismét megrendezi a fesztivál harmadik kiadását. A háromnapos rendezvény alcíme a „Csapatmunka” lenne, olyan művészeket és társulataikat szeretnénk meghívni, akik csapatban alkotnak.
A fesztivál harmadik kiadását szeretnénk egybekötni a színház fennállásának 20. évfordulójával, hisz ez az a fesztivál, amely a legjobban kifejezi színházunk törekvéseit.
Az évfordulót a fesztiválon belül a következő programokkal ünnepelnénk: A Figura Stúdió Színház 20 éve – kiállítás, 20 színházi év – Figura könyv Szebeni Zsuzsa szerkesztésében, Figurások koncertje
A fesztivál programja mellett minden alkalommal kísérőprogramokat is szerveztünk, kiállításokat a fesztivál témájával kapcsolatosan, valamint koncerteket – olyan előadók, együttesek léptek fel, akik valamilyen módon kötödnek a színház világához, színházi előadások társalkotóik.
Legutóbbi hozzászólások