Az évad első bérletes előadása - Szomorú vasárnap
Gyergyószentmiklósi vendégszereplésre készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Müller Péter - Seress Rezső SZOMORÚ VASÁRNAP című kamaramusicalje a Művelődési Központ nagytermében kerül közönség elé 2009. november 19-én, csütörtökön 16.00 órakor (Salamon Ernő bérlet) és 20-án, pénteken 19.00 órakor (Ferenczy István bérlet).
Seress Rezső – a fütyörészve komponáló zenei zseni – szerepében Kárp György színművészt láthatjuk viszont, Pest egyik legszebbnek mondott asszonya, azaz Helén szerepében Berekméri Katalin lép közönség elé, míg a több személyt is alakító Pincért Bokor Barna játssza.
Az előadás rendezője: Kincses Elemér, díszlet- és jelmeztervező: Labancz Klára, zenei munkatárs: Csíky Csaba, koreográfus: Szőke István, zenei tanácsadó: Orosz Szabó Edit. A zenekar tagjai: Makkai István, Ráduly Zsófia és Vilhelem András.
A Csak átutazó vagyok… című dal szövegírója: Horváth Jenő. Dramaturg: Vinkó József. Az előadás az UMPA Ügynökség engedélyével jött létre.
A premier után Nagy Miklós Kund, a Marosvásárhelyen megjelenő Népújság hasábjain így méltatta a produkciót: „A Szomorú vasárnap hírneve nálunk is felpiszkálta a színházba járók kíváncsiságát, a nagyérdemű már régóta várta a beharangozott kamaramusicalt. Találkozni kívánt a világsikert elért, mégis szegényen, elfeledetten távozott zeneszerzővel, Seress Rezsővel és filmbe illő történetével, újra hallani akarta ma is közkedvelt, andalító, sírva vigadást kínáló dalait, nótáit, slágereit. Garanciát látott a rendkívül népszerű társszerző, a szeretet írómestere, Müller Péter szövegében, a rendező Kincses Elemér színpadi érzékenységében, alázatában és művi modernesedést, erőltetett ötleteket mellőző, hivalkodásmentes légkörteremtő képességében, a három színész tehetségében, magával ragadó játékkedvében, erőteljes egyéniségében, empátiájában. És így tovább, bízott az egész együttesben. (…) Örömmel nevettetnek, vigasztalón búsítanak mindhárman, hitelesen állítva elénk alakjaikat, feledtetve azt is, hogy olykor a hangi, énektechnikai adottságaikat meghaladja a seressi muzsika. Ebben a Csíky Csaba vezette ifjú, de kiváló zenekar is nagyban segíti őket.”
