Bukarestben A hatalmas színrabló
Tor Age Bringsvaerd A hatalmas színrabló című mesejátékával indította évadját a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata Katona Imre rendezésében. Ezzel az előadással hívták meg a társulatot, egyedüliként az erdélyi magyar színházak közül az októberre tervezett 100, 1000, 1 000 000 mese elnevezésű bukaresti nemzetközi gyerekszínházi fesztiválra, mondta el Árus Katalin a színház dramaturgja.Két nagyszínpadi előadásuk is volt, Kárpáti Péter Pájinkás János című darabját Anger Zsolt rendezésében tekinthették meg a nézők, Georg Büchner Leonce és Lénáját pedig Béres László vitte színre. Előbbit a Hargita megyei napokon mutatták be, utóbbival pedig a Magyar Színházak XXI. Kisvárdai Fesztiválján szerepeltek.
A társulat idei produkciói között testbeszédre, mozgásra épülő előadások is szerepeltek. A 3 tánc Beckettre című előadást Vava Ştefănescu, a Román Nemzeti Táncközpont művészeti vezetője vitte színre, a Játszótér című táncszínházi előadást pedig Bozsik Yvette Kossuth-díjas táncművész, koreográfus rendezte. A 3 tánc Beckettre című előadás meghívást nyert a budapesti Thália Színházba, a bukaresti Maszk fesztiválra és a szegedi Nemzetközi Alternatív Színházak Találkozójára, a Játszótérrel pedig a székelyudvarhelyi Tánc Tavasza és a Szatmárnémetiben megrendezett, Sorompók nélkül elnevezésű fesztiválon mutatkozott be a társulat. A kísérleti színházként létrejött Figura Stúdió Színház idén is megrendezte az immár hagyományosnak számító dance.movement.theater nemzetközi táncfesztivált, amelyre a páros években kerül sor, a páratlan esztendőkben pedig a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumát tartják.
Árus Katalin elmondta, az elmúlt évadban csaknem háromezer bérletet bocsátottak ki körülbelül ezer felnőtt- és ezernyolcszáz gyerek számára. Egyébként a jövő évad elején, az október 2. és 11. között tartandó VIII. Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviuma alkalmával avatják fel a stúdiótermet, amelyet pályázati források felhasználásával, a színház támogatóinak hozzájárulásával újítottak fel és melyet a Figura alapító tagjáról, B. Angi Gabrielláról neveznek el. A stúdióterem októberi felavatásával a társulat régi vágya válik valóra, tette hozzá Árus Katalin.
Legutóbbi hozzászólások