Interaktív táncelőadás Budapestről!
A Figura Stúdió Színház ebben a hónapban újra vendégül lát egy neves budapesti társulatot. November 19-én este 7 órától tekinthető meg a Zéró Balett – Berger Gyula Társulatának a Windows 2011 című interaktív kortárs táncelőadása. Az izgalmasnak tűnő digi-dili alcímű produkció a társulat legújabb darabja, mely játék a közönség intenzív részvételével. A nézők mikrofonba mondott számítógépes parancsok segítségével irányítják az előadást – tulajdonképpen ők komponálják a színpadi eseményeket. A darabot kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy – a színvonalas szórakoztatáson kívül – a közönséget aktivizálják és ráébresszék arra, hogy egy színházi, illetve táncelőadás mindig a néző közreműködésével jön létre, hogy még a passzívnak tűnő befogadás is aktív folyamat, amely visszahat az előadásra. Ugyanakkor a játék során a nézők bepillantást nyerhetnek a komponálás, koreográfia készítés vegykonyhájába is. A darab megalkotásakor fontos szempont volt, hogy a számítógépes nyelvezet használata – annak széles körű ismerete és elterjedtsége révén – elősegíti bármely korosztály könnyű kapcsolódását az előadáshoz.
Jegyek ára 10 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 5 lejbe kerül. Megvásárolhatóak a Figura Stúdió Színház jegyirodájában munkanapokon 10 és 14 óra között, illetve előadás előtt egy órával a helyszínen.
