Jubileumi Expressz - a 25 éves Hahota szilveszteri kabaré előadása
A 25 éves marosvásárhelyi Hahota Színtársulat február 12-én, pénteken d.u. 5 és este 8 órától mutatja be JUBILEUMI EXPRESSZ 2010 című rendkívüli zenés szilveszteri kabaré előadását a gyergyószentmiklósi Színházteremben.
Mint, ahogy a dal mondja: a vonat nem vár, nincs megállás, úgy a Hahota Színtársulat programsorozata is utal az előbbi mondatra, hiszen februárban számos erdélyi “megállóba” fut be a nagy sikernek örvendő Jubileumi Expressz rendkívüli zenés kabaré-előadás. A szilveszteri kabarét játszó csapat, amelyet 1985 nyarán alapított Puskás Győző, nem győz eleget tenni a meghívásoknak, februárban is betáblázott naptárral játszik.
Újra láthatjuk Puskás Győzőt, Székely M. Évát, Szabó Máriát, Csergőffy Lászlót, Kelemen Barnát, Cseke Pétert és Cseke Erzsébetet.
Idén Dancs Annamari is csatlakozott a csapathoz! Az énekesnő nemcsak operettrészleteket énekel, de olyan slágereket is, amelyekkel külföldön elismerést szerzett. Dancs Annamari “hahotázása” a csapat alapítótagjának, Puskás Győzőnek volt az ötlete, de az énekesnőt sem kellett sokat biztatni, hiszen már négy évvel ezelőtt “felfedezte magának” a Hahotát, és meg is szerette rögtön őket.
Jegyek ára: 20 lej, megvásárolhatók a Figura Stúdió Színház titkárságán munkanapokon 10.00 és 14.00 óra között!
Legutóbbi hozzászólások