KANTARZSÍNI BOLHAPIAC – BEMUTATÓ

Január 13-án, este 7 órától kerül sorra a Figura Stúdió Színház új bemutatója, a KANTARZSÍNI BOLHAPIAC, Béres László rendezésében. A bemutatóra érvényes a Ferenczy István-bérlet. A Kantarzsíni bolhapiac szó, zene, mozgás és látvány elegye. Folytatja a Figura hagyományát, amely szerint egyedi színpadi nyelven szólalnak meg új, kifejezetten erre a színházra, társulatra születő történetek.

Kantarzsín egy képzeletbeli, hegyek között fekvő kisváros, ahol évente egyszer napnyugtától napkeltéig bolhapiacot tartanak: sorra érkeznek az árusok, hogy az éjszaka felpezsdülő vásár során eladják portékáikat, esetleg újakkal gazdagodjanak. A helyi figurák mellett – mint például a csencselő kocsmáros és kissé megbuggyant felesége, a verekedős csávó vagy a dögös csaj – megjelennek ilyenkor idegenek is, például egy sikerorientált üzletember, aki mindenkinél jobban ért a szemfényvesztéshez. Reggelre jó néhány áru gazdát cserél, némelyik mintegy sorszerűen az eladó nyakán marad, miközben valamelyest beleláthatunk minden szereplő életébe, vágyaiba is, tanúi leszünk megnyugtató és felkavaró fordulatoknak. Olykor érzelmesen, máskor metszőn szól a zene. Mese. Felnőtteknek.

Jegyek ára 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 7 lejbe kerül. Megvásárolhatóak a Figura Stúdió Színház jegyirodájában munkanapokon 10 és 14 óra között, vagy előadás előtt egy órával a helyszínen. Szeretettel várunk mindenkit!

plakat-kantarzsininetre