Vasárnapi bemutató: A téboly hétköznapjai

A Figura Stúdió Színház április 17-én este hét órától mutatja be A téboly hétköznapjai című előadást, mely műfaját tekintve álomjáték, így következetesen vonja maga után a szürreális történések kuszaságát. Eme kísérlet azon színházi „feladaton” alapszik, miszerint egy színésznek az a dolga, hogy nem létező, a környezet történéseiből kiemelt fiktív cselekvéseket teremtsen. Ennek értelmében a színház nem más, mint cselekvés a valóságból kiszakítva. Ha ezt elfogadjuk, nem vagyunk rákényszerülve arra, hogy a valóságot reprodukáljuk. A téboly hétköznapjai egy pillanatig sem kényszerít a realitás rekonstrukciójára: megeleveníti az álomképeket, belehelyez egy komikus világba, mely abszurd helyzeteivel humort is teremt.

Jegyek ára 10 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 6 lejbe kerül. Megvásárolhatóak a Figura Stúdió Színház jegyirodájában munkanapokon 10 és 14 óra között, illletve előadás előtt egy órával a helyszínen.