Boros Kinga: Kisebbségi és határon túli
Az elmúlt három hét leforgása alatt két olyan rendezvény zajlott, amely az erdélyi színházak számára fontos megmérettetés és találkozó. Igaz, ez utóbbi inkább csak a szervezõi szándék szintjén valósul meg, mert a társulatok az idõ, az anyagiak vagy az érdeklõdés hiánya miatt többnyire el is utaznak, nem nézik meg kollégáik elõadásait, nem vesznek részt a beszélgetéseken.
Május végén a Figura Stúdió Színház alig néhány fõs szervezõcsapata tette lehetõvé a kilenc erdélyi magyar színház, valamint a szebeni és temesvári német társulat és a bukaresti Zsidó Színház számára a bemutatkozást Gyergyószentmiklós fagyos színháztermében. Június elején pedig a magyarországi Kisvárdán immár tizenhetedszer került sor a Határon Túli Magyar Színházak Találkozójára, melyen a kilenc erdélyi társulaton kívül három vajdasági, két felvidéki és egy kárpátaljai társulat, valamint a marosvásárhelyi, kolozsvári és újvidéki színmûvészeti iskolák végzõs osztálya mutatta be elõadásait. Bár különbözõ helyszínen, más-más kiegészítõ programokkal, nem kizárólag ugyanazon elõadások és szakmabeliek jelenlétével zajlik a két rendezvény, a mindkettõn jelen lévõ erdélyi színházak számára gyakran tûnnek egymás repetájának. Az összehasonlítás végsõ soron hasznukra (hasznunkra) is válhat, hiszen segíti a profilok letisztázását.
