Kezdőlap > Rólunk írják > Grimm figurásan

Grimm figurásan

Díjat nyert a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.

A zsűri különdíjával tért haza Bukarestből a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az 100, 1000, 1 000 000 mese című nemzetközi gyermekszínházi fesztiválról. A „játék frissességéért és őszinteségéért” járó kitüntetést a társulat a Dézsi Szilárd rendezte Abul Hasszán, a Rosszcsont című előadásával érdemelte ki. A fesztiválra tizenegy országból, többek közt Olaszországból, Franciaországból, Németországból és Koreából érkeztek társulatok.

„A díj egyaránt méltatja a rendezői, színészi, illetve a közösségi, társulati munkát” – fejtette ki Béres László színházigazgató, aki az új, gyerekeknek szánt produkció pénteki bemutatójáról is tájékoztatott. A Grimm testvérek egyik legismertebb meséjét, a Jancsi és Juliskát Zalán Tibor rádiójátékának felhasználásával Dézsi Szilárd, a gyergyószentmiklósi születésű, Budapesten élő rendező vitte színre. A díszletet és jelmezeket a budapesti Bodnár Enikő díszlet- és jelmeztervező tervezte.

Dézsi Szilárd feldolgozásában a mese új megvilágításban kerül színpadra: a rendező álomjelenetbe ágyazza a gyerekek kalandjait, a boszorkától való szerencsés szabadulás pedig az álom végét jelzi. Közben olyan kérdéseket is felvet, amely a felnőtteket is érdekelheti – a csellengő, elhagyott gyerekek problémája, a munkanélküliség, a mostohaszülő jelenléte a családban. A fordulatokkal és meglepetésekkel teli mesejátékban nagy szerepet kap egy szarka is, továbbá megelevenednek a bútorok is, akik a bajba jutott Jancsi és Juliska segítségére sietnek. A mesejátékban Jancsi szerepét Barabás Árpád, Juliska szerepét pedig a frissen végzett Bándi Johanna játssza. Az apa szerepében Szabó Eduárdot, az anya szerepében pedig Domokos Erikát láthatjuk. A szarka Antal D. Csaba, a modern boszorkány pedig Bartha Boróka, az állólámpa, komód és fotel szerepében Boros Máriát, Tamás Boglárt, illetve Bálint Évát láthatjuk.

Jánossy Alíz

www.figura.ro

admin Rólunk írják