Kezdőlap > Rólunk írják > Leonce és Léna: a Figura Stúdió Büchner-bemutatójához

Leonce és Léna: a Figura Stúdió Büchner-bemutatójához

Gyergyószentmiklós – A Figura Stúdió Színház március 27-én – a színházi világnapon – mutatja be Georg Büchner Leonce és Léna című romantikus, filozofikus, szerelemkereső vígjátékát.

Igazság szerint föl kellene kerekedni, és meg kellene nézni; de ha már ez nem lehetséges, legalább adjunk hírt arról, hogy a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – Románia egyetlen, hivatásosként is kísérleti színháza – a színházi világnapon mutatja be Büchner Leonce és Léna című romantikus vígjátékát. Aztán ki tudja: előbb-utóbb talán majd (megint) eljutunk Gyergyószentmiklósra, ebbe a körülbelül 20 ezres kisvárosba ott a keleti végeken, ahova nemcsak (nem is elsősorban) a Rozmaring étterem, hanem a Figura Stúdió miatt érdemes ellátogatni. Ez az a fiatal társulat, amelynek nincs színházépülete (pláne nem oszlopokkal), de ahol megjelenik, ott van maga a színház is. Esetleg a Figura jön (megint) Szombathelyre.

Szóval Leonce és Léna. Az se lehet véletlen, hogy az utóbbi néhány évben Magyarországon éppen a Krétakör, aztán a Maladype Színház vitte színre ezt a mesés Büchner-darabot. Keres és kísérletezik Büchner – keres és kísérletezik a színház – keres és kísérletezik az ember. Leonce és Léna egymás (híre) elől fut el – de csak azért, hogy a hivatalos formákat, megfelelési kényszereket kikerülve végül mégis egymásra találjanak.

A gyergyószentmiklósi előadás rendezője a színház igazgatója, Béres László. Aki többet szeretne tudni, keresse föl a www.figura.ro-t.

Szerző: Ölbei Lívia

www.vasnepe.hu

Rólunk írják