Zsehránszky István: Szandrosz gyerek kínjai
A zenekari árokban sparhelt, fazék, fõtt krumpli. A színpad elején három mécses, jatékmackó, karosszék – háttal a nézõknek. A színpad hátterében ágy, járókeret, egy fél mankó. A színpad közepén Szandrosz hálózsákban a farkát vizsgálja, nõhetne még… Indul az elõadás.
A darab a Trójai nõk új változata, teljesen mai hangszerelésben. Vagyis az antik hõsnõk mostani megfelelõi légós pincében, tönkrebombázott város romjai között tengõdnek, õrlõdnek, örjöngnek – önmagukat és egymást pusztító szerencsétlenek. Akiknek nem tartogat semmit a jövõ. Hogyan jutottak ide, és miért? Hogyan jutottunk ide, és miért?
A hajdanvolt jólét, hatalom kioltotta az eszü(n)ket. Önzésbõl, kivagyiságból háborút provokáltunk, balhéba keveredtünk az egész világgal. Annak isszuk a levét… A férfiak rendre elesnek. A nõk pedig „évek óta férfiak nélkül összezárva” – mind a maguk, mind a mások számára – pokollá teszik a maradék létet. Miként a szerzõ jellemzi õket: „A nõiség nõsténységgé, szukasággá aljasult, már csak az egymás iránti gyûlölet tartotta életben az asszonyokat. (…) A történéseket már kizárólag az indulatok irányítják…” Persze, mindez következmény, tévútra mennénk, ha nem látnánk. Ha megállnánk a sopánkodásnál, a helyzet bámulatra méltó rondaságának szemlélésénél.
Inkább azon kellene gondolkodnunk, hogy bár Hekabe teljesen elszállt, piknikezni akar a romok között és habfürdõzni, a kék selyemruháját kéri, miközben mindenki szûzpityókát eszik, õ kaviárt rendel, hagymával, vékony pirítóssal, fogadást hallucinál, félmankóval ugrálva is kiáll és megnyeri a futóversenyt, mert ha másképp nem lehet, mankójával elakasztja tizenéves vetélytársát, Szandroszt… Hekabe bármennyire is buggyant és rokkant, a hatalma zavartalan, továbbra is megtartja az „alfanõstény pozícióját”. Hogyan? Mert hagyják. Mert kényelmesebb egy ilyen alfanõstény mellett semmit sem tenni, semmiért sem felelni, mindent mástól várni stb. Ismerõs képlet, nemde? Immár néhányezer éves, tartós, miként a silányság. Pedig ez az alfanõstény megnyomorított mindenkit. Meterséges szelekciót akart néhány ezer évvel megelõzve a fasisztákat: asszonyokat hozott a házhoz – akikrõl tudta, hogy jó, fiakat szülni való kancák -, de a fiait, akikhez hozta õket, a harcmezõre küldte, és oda is vesztek mind. Utolsónak Hektor, akit kimondottan gyûlölt a felesége, Andromakhe – mert lehet, hogy jó katona volt, de mint ember, meglehetõsen korlátolt: „ha néha hazajön – / zabál mint az állat – / izzadtan rám zuhan – / szuszog – böfög – / vér és füstszagúan / maga alá gyûr – és / semmi elõjáték – / baszik mint a gép / mint egy masztodon – / verejtékben fürdik – / kéjesen nyög – trágár / szavakat hörög – / én hiába sikoltok / hogy elég – hogy fáj már – / röhög és folytatja – / mintha késsel vágnának / szét – lefordul rólam valahára – / horkolva elalszik – / a szagát se bírom…” A gyermekükben is a férjét látja: „széttépne – fölfalna – / bámul mint a farkas – / félek tõle…” Ezért aztán nem törõdik a szerencsétlen csecsemõvel. És nemcsak Andromakhe, de Hekabe körül mindenik nõ megnyomorított sorsú. Helena is kispadra került. Kasszandra, Hekabe lánya, akit anyja utál, tévedésnek tart, mert õ csak fiúgyermeket kívánt világra hozni, szûzességre kárhoztatott szerencsétlen, aki nyomorát rémlátással kompenzálja, és élete ezáltal még elviselhetetlenebbé lesz mind a maga, mind a környezete számára. Polüxeine pedig, Hekabe másik szûzen tartott lánya, éjjel kiszökik az ellenség katonái közé férfit keresni, és talál is magának. Amikor Hekabe ezt megtudja, félmankójával addig veri a szerencsétlen lányt, amíg elvetéli háromhónapos magzatját. Ronccsá teszi õt is az alfenõstény… Ennél már csak a 13 éves Szandrosz meglovagolása rettenetesebb. A két kiéhezett szuka: Andromakhe és Helena irgalmatlanul beavatják a fiúcskát. Talán e jelenet iszonyúsága készteti arra Sorin Militarut, a gyergyószentmiklósi õsbemutató rendezõjét, hogy a darab írott befejezése elõtt néhány jelenettel megálljon, akkor fejezze be az elõadást, amikor Szandrosz megjelenik az örömhírrel, hogy „vége – vége” a vérontásnak. Örömhírrel, amelynek már – láthatóan! – nem örülnek. Képtelenek örvendeni, mert e nõi szakasz számára többé soha sem lesz vége a háborúnak… Mint ahogy nincs is vége: „sorozat kaszál végig a tetõn, Szandrosz összeesik, fekve marad, többé nem mozdul”.
Sorin Militaru és a gyergyói Figura az elsõ, aki merít a Trójai nõk mai kútjából: a Szandroszból. Az elõadás alaphangja az agyat szétszaggató, roppant feszültség, amelyben gyúlékonnyá válik minden. Iszonyú súlyt kapnak az apróságok, a máskülönben figyelemre sem méltatott gesztusok, alig érzékelt árnyalatok. Kitárulkoznak a magukba zárkózók. Felgyorsul minden. A rendezõ által teremtett sürgõsségi állapot segíti a színészeket szerepbeli önmaguk megmutatásában. Bartha Boróka félelmetes – a szó szoros értelmében nagy Hakabét játszik. Alakításába belefér az is, hogy amikor Polüxeinét veri, ne legyen már szüksége járókára, mankóra: dühében meg tud állni a saját lábán. Az Andromakhét elénk vezetõ Bálint Éva, aki egyébként finom, szép, kedves nõ, minduntalan, elsõ szóra már gyilkos fúriává válik. Szalma Hajnalka játssza Kasszandrát, érzékeltetve és vádolva, hogy micsoda kincs lehetett volna ez a lány, ha tönkre nem teszik… De a legizgalmasabb talán a Szandroszt megformáló Antal D. Csaba alakítókészsége. Bár címszereplõ, mégis nehezen bontakozhat ki ennyi fõszereplõ nõ mellett – és olyan kevés szöveggel -, de amikor teheti, megpróbálja. Maximálisan kihasználja például a vízhordás játékát, legalább hétféleképpen mondja a „Hozok vizet!” –replikát. Elõször menekül vele a színrõl. Aztán fel akarja hívni általa magára a figyelmet. Majd véleményt mond vele, hisztérikus üvöltésként. Nyugtatóként jelenik meg a replikával és a vízzel, hogy leállítsa Kasszandrát. A Helenával való megegyezést követõen, örömében, mintegy nyugtázva a frígyet, vízért indul, izgalmát elvezetni. Pantheszilea, a katonanõ társaságában pedig a vederrel tüsténkedik… Játéka jövendõbeli nagy színészt sejtet.
Õsbemutató volt. Kezdjük már megszokni, hogy kicsi, vidéki társulataink erre is vállalkoznak. És a nagyok? Feltehetõleg õket kevésbé érdekli ez a buli…
