Szenvedély, vágy, sevilla
Markó Róbert a Figaro házasságáról – KRITIKA
Az egyszerûsített szöveget svungos bohózattá ritmizálta-foltozta Anger Zsolt rendezõ.
Szakasztott minimálszínház a Figaro házassága a Figura Stúdió Színház produkciójában: szövegtest, díszlet, jelmez, koreográfia, rendezés egyaránt a legszükségesebbre korlátoztatik. A gyergyószentmiklósiak Figarója ugyanakkor nem is akarja többnek mutatni magát, mint ami: könnyû, esti szórakoztató elõadás, zenével, tánccal, sok poénnal.
Beaumarchais bonyolult bohózati felépítményét csontra húzta, némely helyeken mainak ható kiszólásokkal dúsította Anger Zsolt dramaturg. A szövegbõl kimaradt minden, ami korhoz kötné a cselekményt; minden, ami lélektani mélyenckedésre adhatna lehetõséget; minden, ami szociologikus értelmezést tenne lehetõvé. Szereplõk estek ki és változtattak nemet Beaumarchais eredetijéhez képest – hiányérzetet talán kizárólag a bíró kihúzása okoz, még ha dramaturgiai szerepét is, szövegét is megtartotta az adaptáció: elõbbit a gróf, utóbbit a kertész vette át. Aki minden bizonnyal kényszerûségbõl lett Antonióból Antoniává, máskülönben ugyanõ Fanchette – tehát kicsoda is valójában? A szimplifikálások, szereplõeltûntetések és szerepösszevonások ezen a ponton komoly zavart keltenek az amúgy könnyen befogadható, nézõi figyelmet játszi könnyedséggel vezetõ cselekményfüzérben, különösen, hogy az elsõ jelenetben egy aztán soha vissza nem térõ Antonio is fellép.
Máskülönben nincsen itt semmiféle zavar, az egyszerûsített szöveget svungos bohózattá ritmizálta-foltozta Anger Zsolt rendezõ. Értelmezésének középpontjában a vágy, a szenvedély áll: ki kíván kit, és miért, vagy éppen miért nem. Szenvedély, vágy, Sevilla Angert spanyol klisékre asszociáltatta. Az átdíszítéseket flamencózene tölti ki; Fekete Katalin éppígy vörösbõl, feketébõl komponált, lehetõleg jellemfestõ kosztümökbe öltöztette a játszókat – találhatni a jelmezek között telitalálatot (Susanne cselédöltözetbõl menyasszonyi ruhává egyetlen boleróval átlényegülõ egyrészesét), sablonosat (a túlfûtött grófné vérpiros estélyijét) egyaránt. Bodnár Enikõ díszlete egyszerûségében kiváló, kiválóságában egyszerû. Három sor fehér függönyt mozgat a színpad mélységében, s ezek gond nélkül lényegíthetõk át – némi fénytechnika és annál több lelemény segedelmével – budoárrá, tárgyalóteremmé, pagonnyá. Közben Anger súlyoz, ellenpontoz, helyzetbe hoz: színészközpontú rendezése jócskán áldoz a komikum oltárán, a Beaumarchais-tól örökölt nyelvi poénokat nemcsak kiaknázza, de bõvíti is; sorjáznak a zömmel sikerült helyzetalapú gegek; a meghúzott szerepekbõl éppen annyi marad, hogy színvonalas karakterszínészettel, ha nem is mindig élõvé, de legalább hatásossá legyenek kitölthetõk.
Élen jár az ízlés és ripacséria határán mesterien egyensúlyozó komédiázásban Szabó Tibor. Grófja egyszerre önmaga és önmaga paródiája, hatalma van mindenki felett, csak éppen saját maga felett nincsen. Szabó is, a rendezés is remekül aknázza ki, fordítja groteszkbe a színész alkatát: termetre a legkisebb, rangra a legnagyobb ezen a színpadon, mindenkire felnézni kénytelen tehát, miközben mindenkinek õrá kell felnéznie. Pontos ritmusú, minden részletében eltalált alakítás Antal D. Csabáé: Cherubint csetlõ-botló, sete-suta nagykamasznak játssza, minden egyes színrelépése új lendületet visz az olykor el-elfáradó produkcióba. Bartha Boróka elrajzolt Rozina grófnéja olykor színtelenebb a kelleténél. Veress László eszményi, rajzfilmfiguráig karikírozott Bartolo doktorának élvezeti értékét nagyban rombolják a színész bántón gyakori szövegtévesztései. Szabó Eduárd tisztességgel helytáll a kidobóemberré faragott, együgyû Bazilio szerepében.
Paradox módon a két, Beaumarchais-nál leginkább kidolgozott karakter válik meglepõen súlytalanná, legalábbis a történet megkívánta szerepük jelentõségénél lényegesen súlytalanabbá. Bálint Éva (Susanne) Szabóval és Antallal egészen kiváló kettõsöket produkál, sõt: alakítása minden jelenetben minõségi, összefüggõ szerepívet mégsem tud felrajzolni. Barabás Árpád elemi erõvel létezik a színpadon, Figarója ily módon magától értetõdõ természetességgel lesz központi figurává. A színész mesterségbeli tudásáról tanúskodik, hogy az ötödik felvonásban fergeteges komédiázásból hirtelen vált át létproblémákat feszegetõ drámai erejû monológjába, melyet kiválóan abszolvál – még ha a jelenet komor tragikuma nem is szervesül a mindenestül és minden eszközzel szórakoztatni akaró elõadásba.
Beaumarchais: Figaro házassága
Díszlet: Bodnár Enikõ m.v. Jelmez: Fekete Katalin m.v. Rendezõ: Anger Zsolt m.v.
Szereplõk: Barabás Árpád, Bálint Éva, Szabó Tibor m.v., Bartha Boróka, Tamás Boglár, Boros Mária, Szabó Eduárd, Antal D. Csaba, Veress László.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégjátéka a Thália Színházban
2009. február 9.
